TOP-5.1.2-15-HE1-2016-00001

Heves Város Önkormányzata valamint konzorcium partnerei Kisköre Önkormányzata, a Heves Megyei Kormányhivatal, a Fejlesztési és Koordinációs Központ Nonprofit Kft. valamint az Egyesület a Társadalmi Tőke Fejlődéséért civil szervezet sikeres pályázatot nyújtott be a „Helyi foglalkoztatási együttműködések” című pályázati felhívásra.

A Heves városában aláírt Dél-Hevesi Foglalkoztatási Paktum 272 fő képzését, vagy más munkaerő piaci szolgáltatásban részesítését és 136 fő munkába állását teszi lehetővé a tervek szerint.

A „Foglalkoztatási együttműködés kialakítása a dél-hevesi térségben” című projekt keretében Paktum Szervezetet jött létre együttműködő partnerek aláírásával tizennyolc tagszervezet részvételével.

A foglalkoztatási paktum feladata, hogy összehangolja a munkaerő piaci keresletet és kínálatot, megtalálja a megoldást a fejlődő vállalkozások munkaerő igényeinek rugalmas kielégítésére, illetve támogassa a hátrányos helyzetű célcsoportokat annak érdekében, hogy hosszú távra megélhetést biztosító munkát tudjanak találni.

 

Az Egyesület a Társadalmi Tőke Fejlődéséért közhasznú szervezet a projekt során 60 fő mentorálását végzi. Szervezetünk a projekt keretében mentorált 60 fő részére egyéni és csoportos kompetenciafejlesztő szolgáltatásokat biztosít, 20 fős csoportok számára pedig önismereti csoportfoglalkozás nyújt. A mentorálás során három havonta nagycsoportos tréningre is sor kerül.

 

 

 

Hevesi Híd Szociális Szövetkezet

Szociális Szövetkezetet hoztunk létre és új projekteket tervezünk ebben a szervezetben

Hevesi Híd Szociális Szövetkezetet tagjai azzal a szándékkal hozták létre, hogy a munkanélküli alapítóknak és Heves város munkaerőpaci szempontból hátrányos helyzetű lakosságának munkalehetőséget, jövedelmet biztosítson. A szövetkezetet olyan tagok hozták létre, akiknek már komoly tapasztalata volt a civil szférában, azon belül is a társadalmi vállalkozások területén, azonban a meglévő egyesületi forma nem tette lehetővé, hogy gazdasági tevékenységeiket hatékonyan folytassák. A szövetkezet célja, hogy gazdaságilag, társadalmilag és környezetileg is fenntartható tevékenységeken keresztül biztosítson megélhetés, jövedelmet tagjai és a szűkebb környezetében élők számára.
A szövetkezet Heves és térségének idősödő lakosai számára kíván új, házkörüli szolgáltatásokat nyújtani, tagjait segíteni a háztáji gazdálkodásuk kialakításához és lakhatási problémáik közösségi jelenlegű megoldásához.
Ennek érdekében az alábbi szolgáltatások bevezetését tervezi:

  • Mosodai szolgáltatások, ipari mosó és szárítógéppel, házhozszállítással.
  • Lakóházak, magánszállások takarítása
  • Kert karbantartás, fűnyírás, metszés, ásás.
  • Tűzifa előkészítés, méretre vágás, aprítás.
  • Lakóházak karbantartása, lakatos, kőműves munkákkal.
  • Biokertészet beindítása háztáji gazdálkodás formájában.
  • Lakások komfortfokozatának növelés tagjaik számára.

 

Szomszédsági megbeszélés

A TOP-5.2.1-15-HE1-2016-00004 azonosítószámú „a társadalmi együttműködés erősítését szolgáló helyi szintű komplex programok” című projekt keretében a szomszédsági megbeszélések olyan közösségi események, ahol a közösség által felvetett, a közösség egészét, vagy nagy részét érintő helyi problémák, helyi célok állnak a középpontban, mely eseményen ezen problémák, célok kerülnek megbeszélésre.

 

 

 

Szomszédsági megbeszélések céljai:

  • a közösségi kohézió erősítése,
  • közös értékteremtés,
  • részvétel (aktív állampolgárság) erősítése a közös dolgok intézésében,
  • érdekérvényesítés erősítése,
  • életminőség javítása a településen,
  • szemléletformálás,
  • felelősségvállalás javítása
    • egyéni szintén önmagukért,
    • a helyi közösségért (érzékenyítés),
  • megoldások keresése, konszenzussal döntés a megoldás módjában, akciók elhatározása.

A 2018. április hónapban tervezett szomszédsági megbeszélés témái:

1. A Heves Pusztacsász szegregátumban élő roma lakosok által felvetett, a
hulladékszállítással összefüggő szolgáltatás igénybevételének megtárgyalása.

2. A Heves Pusztacsász szegregátumban élő tanulók részére az iskolabusz szolgáltatás
újraindításának megtárgyalása.

A szomszédsági megbeszélés időpontja egyeztetés alatt áll.