Jelen projektünk célja, az alábbiak:

  • országszerte népszerűsítjük az önkéntességet befogadó családok, tehetséges, támogatásra szoruló diákok toborzásával iskolákban, roma közösségekben, egyházi rendezvényeken abban bízva, hogy léteznek segíteni akaró, de ennek még formát nem találó befogadó családok, rászoruló, de konkrét segítséget még nem találó küldő családok, és nyitott, tanulni vágyó diákok, akik évente 20-an bevonódnak a projektbe
  • rendezvényeinken folyamatosan bevonjuk a település iskoláit, egyházi közösségeit, fiataljait, családjait, ezáltal népszerűsítve az önkéntességet mint társadalmi tőkét
  • programunk célozza a társadalmi egyenlőtlenségek csökkentését, hiszen azok a családok, akik befogadják a diákokat, képesek lesznek saját élményt gyűjteni a mélyszegénységben élő családokról, és a közelség nagyobb türelmet, elfogadást hoz, a személyesség által a hangsúly nem a különbségekre, hanem az azonosságokra kerül
  • a területen dolgozó önkéntes koordinátoraink és önkénteseink folyamatos támogatást nyújtanak a projekt teljes ideje alatt mind a befogadó, mind a küldő családoknak
  • a közös programok, felkészítések, rendezvények összehozzák és elfogadóvá teszik az embereket (pl. klubtalálkozó, családi napok, stb.)

Közvetlen célcsoportunkat a 14-35 éves mélyszegénységben élő fiatalok jelentik, valamint Heves város teljes lakossága, és a befogadó családok teljes környezete, és mindazok, ahol a toborzás során közvetlenül ismertetjük projektünk célját. Fontosnak tartjuk, hogy befogadó családként a programban romák és nem romák egyaránt jelen legyenek.

Szervezetünk az eddigi tapasztalatok alapján 7500 kontaktus megvalósulását vállalja a projektben.